Cégbemutató
Már-már történelem a Bujtás Temetkezés, illetve a Lux Aeterna Kft.
Nagymamám, akit mindenki csak Babaként ismert, a 90-es évek legelején pontosabban 1991-ben tette le a vállalkozásunk alapjait. Ezt megelőzően (évtizedekig) a Temetkezési Vállalat egyik legjobb, legmegbecsültebb munkatársa volt és mindent tudott erről a szakmáról és tevékenységről, amit akkor tudni lehetett. Eltökéltsége, tudása, ismertsége, messze földön híres volt, így rengetegen kérték segítségét.
Édesapám, Gábor is csatlakozott hozzá, aki szintén a szakmában dolgozott. A vállalkozást a 90’ -es évek végén vette át. Ekkor édesanyám, Rita is felvállalta a temetkezéshez való kapcsolódását. A mai napig erős bástyája cégünknek, és az embert próbáló feladatok között is önzetlenül alakít ki igazi emberbarát környezetet, a temetéssel kapcsolatos irodai ügyintézés során.
A Lux Aeterna név, már indulásunk óta elkísér minket.
”Bujtás Temetkezés – Lux Aeterna”
A kifejezés latin eredetű (magyarul „Örök Fény” jelent) és Szatmári József helyi, aranymisés esperes szentelte fel, ezzel a névvel cégünket. 2005-ben a Bujtás Temetkezési vállalkozás céggé formálódott és a hivatalos cégnevünk természetesen a Lux Aeterna maradt.




”Lux Aeterna Kft. – Bujtás Temetkezés”
Vallásunk ugyan római katolikus, de nagyon jó kapcsolatban ápolunk minden felekezettel és azok képviselőivel is, így az együttműködés mindenkivel zökkenő- és akadálymentes.
Fő motivációnk az emberek segítése,a terhek könnyítése ezekben a nehéz élethelyzetekben, mert tudjuk hogy ilyenkor egy jó szó, egy jó cselekedet, rengeteget segíthet.
Édesapám nagyon-nagy elánnal fejlesztette a céget. Rengeteg újítást vezetett be a temetkezési szolgáltatásba, ami kiemelkedőnek számított és számít a mai napig a tágabb értelemben vett régióban is. Ragaszkodott a méltó körülmények közötti szállításra és törekedett arra, hogy az előírások mindegyikének megfeleljenek a járműveink és még azon túl is voltak igényei és elvárásai.
Két filozófiát azóta is követünk:
„Az utolsó tiszteletet, amit a földi létben meg tudunk adni, azt adjuk meg.”
„Tiszteld a múltat, hogy lehessen jövőd!”
A ravatali díszítések szintén ezt az igényességet mutatják, mert kiváló hangosítással, méltó kiegészítőkkel biztosítjuk a végtiszteség zavartalanságát. Ezek kisebb községekben, falvakban lehetnek érdekesek, hiszen ott nincsenek általában meg azok a feltételek és lehetőségek, mint a nagyobb városok temetőiben.
Meglátásunk szerint, ne a hely adottságai, lehetőségei szabjanak gátat a végtisztesség méltóságának.
Ugyan családi vállalkozás vagyunk, mégis szeretnénk a fejlesztésekkel a motivációt fenntartani, mint csapaton belül, mint kívül. Az emberek elvárásait igyekszünk, minél szélesebb körben kiszolgálni és elvárásaikat túlteljesíteni.



Vélemények a munkánkról



