Temetkezés


Az 1991-ben alapított családi vállalkozás alapítója akkorra a Vas megyei Temetkezési Vállalat fiókvezetőjeként már több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. Nyilván ez a tapasztalat sokat segített abban, hogy néhány éven belül Sárvár környékének egyik piacvezető temetkezési szolgáltatója lettünk. A tapasztalat mellé természetesen az is kellett, hogy a gyászukban hozzánk fordulókat tapintatosan és a temetés minden részletére kiterjedően tudjuk kiszolgálni.

Eszközeinket az alapítás óta folyamatosan fejlesztjük. Mára négy speciális, kifejezetten a temetkezési tevékenységre előkészített, szigorú hatósági előírásoknak megfelelő gépkocsi áll rendelkezésünkre. Fontosnak tartjuk, hogy a gépkocsikon túl, a temetési szertartásokon használt egyéb kellékeket is folyamatosan fejlesszük. Ma már négyféle ravatal-felszerelés (króm, vörösréz, sárgaréz és antikolt barna színekben) áll rendelkezésünkre.

Munkatársainkat nagy körültekintéssel választjuk ki, hiszen tudjuk, hogy a temetés előkészítése és a szertartás során a gyászolók fájdalmára különösen fontos figyelni. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy ismerjük felekezeti különbözőségeket és ezt munkánk során tiszteletben tartsuk, ezért jó kapcsolatokat ápolunk a környék papjaival, lelkészeivel is.

Természetesen a temetési kellékek széles választékát tudjuk kínálni a hozzánk forduló családoknak.

Mindezek együttesen biztosítják, hogy az elhunytak méltó körülmények között jussanak el végső nyughelyükre.

Munkánk során a fő szempont a megbízhatóság, az odafigyelés, maximális kegyelet és kellő tiszteletadás az emberek iránt.

 





Vissza az előző oldalra!
Lux Aeterna Kft. - temetkezés, parkgondozás, úttisztítás - Magyar